További szalézi szentek

Don Boscón, Mazzarello Szent Márián és Boldog Sándor Istvánon túl még sok más boldogot és szentet köszönhet a Szalézi Családnak az Egyház.


Szalézi Szent Ferenc (1567-1622) francia püspök, teológus, lelkiségi író és egyházszervező, kiemelkedő szónok, több pápa személyes tanácsadója volt. Arisztokrata családban született, ahol jogi pályát szántak neki, de lemondott nemesi rangjáról, minden vagyonát eladományozta – életét Isten szolgálatának szentelte, szigorú aszkéta életet élt. A szegények között mozgott és fáradhatatlanul azon munkálkodott, hogy a protestánsok is megismerjék a katolikus hit lényegét. Megalapította a vizitációs nővérek rendjét. Ő volt az első, aki arról írt, hogy mindenki a saját hivatásában tud szent lenni, nem csak papként/szerzetesként. Újságírók és írók védőszentje – számos művet írt, melyeket nyomtatott formában terjesztett. Híres mondása: „Könnyebb egy csepp mézzel legyet fogni, mint egy hordó ecettel.” Az ő tiszteletére nevezte el Don Bosco szerzetesrendjét szalézinak. Szeretetteljessége, mentalitása, és lelkisége miatt választotta Ferencet példaképül.


Savio Szent Domonkos (1842-1857) már egészen kiskorától kezdve tanúskodott mély hitéről. Már 5 éves korában ministrált, sokszor a templom ajtaját még zárva találta, de ő letérdelt a puszta földre esőben, hóban. Fejét az ajtóhoz támasztva meghajlott fővel, összekulcsolt kézzel imádkozott, amíg az ajtót kinyitották. Leírhatatlan öröm töltötte el a szívét, amikor 7 éves korában magához vehette az Oltáriszentségben jelenlévő Jézust. 12 éves korában találkozott Don Boscóval, aki befogadta az oratóriumba. Társai nem csak jámborsága, tudománya, de udvarias és kellemes bánásmódja miatt is szívesen társalogtak vele. 1854-ben Domonkos Szűzanyának ajánlotta magát. 1856-ban megalapította a Szeplőtelen Szűz Társaságát. Fiatalon beteg lett, és az orvos tanácsára haza kellett mennie. Szomorúan vált meg Don Boscótól – akivel három évig volt együtt – és társaitól: „Viszontlátásra a Mennyországban!” Csak pár napig szenvedett otthon. „Ó mily csodaszépeket látok!”- szavakkal mosolyogva lehelte ki lelkét 1857. március 9-én. Egyik legkedvesebb tanítványának emlékére maga Don Bosco írta meg életrajzát. Boldoggá 1950-ben, szentté pedig 1954-ben avatták. Ő a ministránsok és a várandós anyák védőszentje.


Boldog Laura Vicuna (1891-1904) a Segítő Szűz Mária Leányai növendéke volt. Santiago de Chilében született egy arisztokrata család gyermekeként, akik egy forradalom miatt száműzetésbe kényszerültek. Apja korán meghalt, majd anyja megismert egy erőszakos gyári munkást, akivel összeköltözött. Ekkor került testvérével együtt Laura az Andok Segítő Szűz Mária Kollégiumba, ahol találkozott a szalézi nővérekkel. Rövid időn belül társai példájává vált a Jézussal való barátság, az apostolkodó szeretet és a mindennapi kötelességek hűséges teljesítésében Savio Domonkoshoz hasonlóan, akit példaképének tekintett. 1902-ben anyja élettársa Laura tisztaságára tört, ám a lány határozottan ellenállt, és hatalmas dühvel zavarta el a férfit – ezután a kollégiumba csak segítő diákként térhetett vissza, mivel a férfi már nem fizette tovább tandíját. Szeretett volna belépni a Segítő Szűz Mária Leányai közé, ám anyja bűnös helyzete miatt ezt nem engedélyezték számára. Ekkor felajánlotta életét édesanyja megtéréséért, és a továbbiakban szigorú aszkéta életet élt. Sokat szenvedett betegsége miatt, így hamarosan otthoni ápolásra szorult, ám újabb konfliktusba keveredett mostohaapjával, aki ekkor megverte a súlyosan beteg lányt, ő ebből pedig már nem épült fel. Halála előtt elmondta édesanyjának, hogy az ő megtéréséért cserébe ajánlotta életét, s arra kérte anyját, hogy adja meg neki azt az örömet halála előtt, hogy megbánja bűneit. Édesanyja megesküdött rá, hogy megteszi, s így Laura boldogan halt meg, nagyon fiatalon, 11 évesen. Ő a menekültek, veszélyben lévők és erőszak áldozataivá vált nők égi pártfogója. 1966-ban tiszteletre méltóvá, 1988-ban pedig II. János Pál pápa avatta boldoggá.


Boldog Rua Mihály (1837-1910) fiatal korától Don Bosco oratoristája volt. Neki mondta gyerekkorában a szalézi rend alapítója a következő prófétai szavakat: „Mi ketten mindenben felezünk majd.” Tagja volt a Savio Domonkos által alapított Szeplőtelen Szűz Társaságának. 1855. március 25-én Don Bosco szobájában letette a szegénység, tisztaság, engedelmesség fogadalmát az Alapító kezébe – így ő lett az első szalézi szerzetes. Segített Don Boscónak – tanította a gyerekeket, másolta Don Bosco leveleit és kiadványait, Margit mama halála után pedig saját édesanyját hívta el, hogy legyen a segítségükre. Az Alapító kérésére szalézi házat alapított Mirabellóban. Többször elkísérte Don Boscót útjain, többek között Rómába, a pápához a regula jóváhagyatása céljából. 1884-ben XIII. Leó pápa vikáriussá, majd Don Bosco utódjává nevezte ki. Ő lett Don Bosco után az első szalézi rendfőnök. 1972-ben avatták boldoggá.


Versiglia Szent Alajost (1873-1930) 12 éves korában fogadta be Don Bosco. 1888-ban megérintette a szalézi misszionáriusság gondolata. Teológiai és filozófiai tanulmányai után teljesülhetett a vágya: 1906-ban öt szalézi szerzetes társával misszióba indult Kínába. Ott oratóriumokat nyitottak, zenei együttest alapítottak, illetve árvaházakat a szegény és elhagyott gyermekek számára. 1921-ben missziós püspökké szentelték. Szemináriumokat, oktatási intézményeket nyitott a hozzá tartozó területeken. Igazi lelkipásztorként folyamatosan látogatta a püspöksége alá eső falvakat, városokat. A kínai politikai helyzet megváltozásával a keresztények – és különösen a missziós papok – nagy veszélybe kerültek. Versiglia Alajos azonban nem hagyta abba a munkát, főpásztorként kitartott a fiatalok és a nyája mellett. Bolsevista kalóztámadás áldozata lett Caravario Kallixtusz szalézi atyával; a fiatalok védelme közben lelőtték őket. Boldoggá avatása: 1983, szentté avatása: 2000.

Caravario Szent Kallixtusz (1903-1930) szalézi iskolába járt és oratóriumba, majd belépett a noviciátusba és szalézi szerzetes lett. Kínai misszióba ment: Makaóban, majd Timor szigetén teljesített szolgálatot. A Linchow-i misszió vezetője lett, Versiglia Alajos szalézi püspökkel az üldözések közepette is kitartanak a hivatásuk mellett. A fiatalok védelme közben bolsevista kalózok megölték. Boldoggá avatása: 1983, szentté avatása: 2000.


Occhiena Margit (1788-1856) (Tiszteletreméltó) – Margit mama, Don Bosco édesanyja, az első szalézi munkatárs. Asti közelében született, vallásos családban nevelkedett, Torinóban halt meg. Férje korán meghalt, ezután egyedül nevelte három fiát (Antalt, Józsefet és Jánost). Élete utolsó 10 évét Don Bosco mellett töltötte a valdoccói oratóriumban. Erős asszony volt: tisztánlátó, keresztény szellemű, szigorú, de következetes édesanya. A megelőző módszert – a szeretetet, ésszerűséget, vallásosságot – a gyakorlatban valósította meg. A szalézi karizma, a nevelési módszer és a Szalézi Társaság kialakulásának gyökereiben is meghatározó szerepet vállalt. Az egész oratórium édesanyja volt („Margit mama”). Élete az Isten-szeretetről, a munkáról, a szegénység értékeiről és a valódi boldogságról tett tanúbizonyságot. Erős kapcsolata volt a Szűzanyával, ezzel mutatott példát a kis Giovanninak a Mária tiszteletben.

Rajtuk kívül még nem kevés boldogot és szentet köszönhet a Szalézi Családnak az Egyház. Róluk is olvashatsz a szaleziak.hu oldalon.

A szalézi szenteket egy képen itt megtalálhatod.