Szalézi oktatás

A szaléziak tevékenységi köre szerteágazó, hiszen minden környezetben másra van szükség, és így sokféleképpen valósulhat meg a Don Bosco által elkezdett küldetés.

Ő, aki mindig is gondosan odafigyelt a fiatalok szükségleteire, a szalézi iskola útnak indításával kiszélesítette tevékenységi körét. Ösztönösen érezte, hogy az iskola nélkülözhetetlen eszköz a nevelésben, hit és kultúra sajátos találkozási pontja. Az iskolát a szaléziak is kiemelkedően fontos kulturális közvetítő eszköznek tartják; olyan nevelési
intézménynek, amely meghatározó a személyiség alakításában, hiszen az a világgal, az emberrel és a történelemmel kapcsolatos felfogás továbbadásának a színhelye.

Bár a szaléziak nem tanító rend, az oktatási intézmények, iskolák világa lehetőséget és nagy teret ad a fiatalok nevelésére. Magyarországon az óvodától a felsőoktatásig sok ilyen intézményt működtet a szaléziak férfi (SDB) és női (FMA) ága egyaránt.

Szalézi fenntartású intézmények Magyarországon:

TELEPÜLÉSOKTATÁSI INTÉZMÉNYFENNTARTÓ
Budapest – ÓbudaÓbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola és ÓvodaSDB
Budapest – ÓbudaSalesianum – Don Bosco Keresztény Pedagógiai SzakkollégiumSDB
Budapest – PesthidegkútDon Bosco Nővérek Szent Család ÓvodájaFMA
Budapest – ÚjbudaMETA-Don Bosco Technikum és SzakgimnáziumSDB
Budapest – ÚjbudaSZÁMALK-Szalézi Technikum és SzakgimnáziumSDB
EgerSegítő Szűz Mária Egyetemi KollégiumFMA
KazincbarcikaDon Bosco Általános Iskola, Szakképző Iskola Technikum, Gimnázium és KollégiumSDB
KazincbarcikaSzalézi Szent Ferenc GimnáziumSDB
MogyoródLaura Vicuna Római Katolikus ÓvodaFMA
NyergesújfaluZafféry Károly Szalézi KözépiskolaSDB
TordasSajnovics János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti IskolaFMA

További információk a fenntartók honlapjain: