Szalézi animátor

Az animátorok a szalézi szerzetesek fiatal segítői. Olyan elkötelezett fiatal keresztények, akik a szaléziak mellett Don Bosco lelkiségével önkéntesen nevelik a rájuk bízottakat. Elsődleges feladatuk, hogy Don Bosco példája nyomán Isten felé vezessék őket, és megosszák a szalézi lelkiséget környezetükkel. Fő “munkaterületük” az oratórium, ahol együtt, közösséget alkotva szerveznek különféle programokat a gyerekeknek, fiataloknak.

Aki animátor szeretne lenni, 9. osztálytól (vagy 15 éves kortól) tud jelentkezni az arra felkészítő két éves képzésre. Ennek során sajátítják el a fiatalok a szalézi pedagógia módszereit és készülnek fel a hivatásukra. A folyamat részét képzik még különböző pszichológiai alapismeretek, pedagógiai fogások elméletben és gyakorlatban, illetve a személyes Istenkapcsolat ápolása és a közösségépítés. A két év után az arra kész szalézi animátorok ünnepélyesen ígéretet tesznek, mely után folytatják fontos és felelős missziójukat a gyerekek és a fiatalok között. Soha nem feledkeznek meg Don Bosco fontos intelméről: “Isten másokért teremtett bennünket.” A szalézi animátorság az önkéntes tevékenységen túl egy életforma is, hiszen az animátorok értékrendjét a fiatalok az oratóriumon kívül is megtartják. 

Ha Te is szeretnél más fiatalokkal együtt tenni a fiatalokért, bátran keress meg bennünket!