Élmények az IVT magyar ifjúsági napjáról

Az idei évben a közép-amerikai Panamaváros adott otthont a január 22. – 27. között megrendezett Ifjúsági Világtalálkozónak (IVT), amely a világ minden tájáról hívja a fiatalokat, hogy együtt tegyenek tanúságot a feltámadt Krisztusról, erősítsék egymást hitükben. Ennek jegyében szervezték meg a Panama-napot a magyar fiatalok számára Budapesten január 26-án.

A fővárosi Panama-nap célja egy élő, valódi ifjúsági találkozó létrehozása volt, ahol élőben közvetítettek részeket a Panamavárosi eseményekről, emellett volt püspöki katekézis, amelyet Kocsis Fülöp érsek-metropolita vezetett, valamint beszélgetést szerveztek a fiatalok számára a jelen lévő püspökökkel.

Rengeteg ember gyűlt össze. Közölünk, a szaléziaktól is sokan részt vettek, ezen az igen szép eseményen. Közülük pár embert megkértünk, hogy egy élménybeszámoló keretein belül meséljék el, ők hogyan élték meg ezt a napot.

 

Horváth Sári önkéntes/Pesthidegkút
Önkéntesként jelen lenni nagyon volt. Látni azt, hogy mennyire sokan vállalták a korai kelést és már reggel 7-kor -vagy akár korábban is- ott voltak és csinálták, amiben épp szükség volt rájuk, egyszerűen szuper volt. Nagyon élveztem, hogy miközben részt veszek a programokon segíthetek is. Az, hogy ennyien ugyanazért voltunk ott és mind együtt imádkoztunk, énekeltünk és hallgattuk a tanulságtételeket, leírhatatlan érzéssel töltött el. Nem számított, ki miért van ott, egyszerűen elég volt, hogy ott van. Igazából nehéz megfogalmazni és leírni a gondolataim, érzéseim, hiszen élményekben gazadag és hosszú nap volt. Rengeteget kaptam és csupa nyitott emberrel találkoztam, akikkel élmény volt együtt tölteni az időt…

Horváth Kamilla/
Mogyoród

Nagyon élveztem a Panama-napot, még nem voltam IVT-n semmilyen formában, szóval nekem ez egy teljesen új élmény volt. Jó volt ennyi fiatallal együtt ünnepelni és találkozni az ismerősökkel! Tetszettek a programok és remélem, hogy a következő világtalálkozóra el tudok majd menni!

 

 

Olasz Csaba/Szeged
Én hiánypótló rendezvénynek tartom. Olyan kevés esemény van, ami így összehozza a keresztény ifjakat. Nagyon tetszett.

Gyuris Ágota/Szeged
Jól éreztem magam. Rettentő szimpi embernek találtam Fülöp atyát. A zenei szolgálat is nagyon szép volt. Összességében jó volt a szervezés és különleges élmény volt ennyi különböző, de mégis összetartozó embert, fiatalt egy helyen látni, tudni, hogy egyazon Személy miatt vagyunk ott. 🙂
Az meg csak hab volt a tortán, hogy volt pápai követ is.

 

Birincsik Marci/Eger
Kocsis Fülöp görög katolikus érsek-metropolita tanítása érintett meg, hogy a mindennapi életben fontos a csönd megtartása és az Istennel való kapcsolat ami ez álltal tud igazán létrejönni.

Vida Gergő/Pesthidegkút
Bár később csatlakoztam ehhez a Panama naphoz, a légköre már az ajtóban megcsapott. Természetesen egy IVT-t nem tudott űberelni, de valahol mégis feltörtek bennem a régi emlékek. Egy-egy dal egy-egy mondat olyan erőkkel bírt,amik felébresztették bennem ezeket az emlékeket és segítségükkel újra átéltem az IVT hangulatát, csodáját. A tanúságtevők, a hatalmas szentmise és a szentségimádás megerősítettek hitben és elhivatottságban. Találkozunk 2022-ben Liszabonban.

 


Reméljük, hogy sikerült mindenkinek feltöltődnie és egy igazán feledhetetlen élményben volt része!