Nyergesújfalu

  H-K-SZ: 13.30 – 16.00;

              P-SZ: 16.00 – 21.00

  2536 NYERGESÚJFALU, KOSSUTH LAJOS U. 63.

  KOVÁCS SÁNDOR FERENC SDB

  kovacssandorsdb@gmail.com

 

A Szaléziak Magyarországra 1913-ban érkeznek Péliföldszentkeresztre. A szalézi élet nagy léptékben bontakozott ki, így onnan már 1919-ben Nyergesújfalura költözött a Szalézi Fiúnevelő Intézet. A szaléziak működését, a virágzó szalézi életet a szerzetesrendek feloszlatása megszűntette. Más szerzetesrendekhez hasonlóan a szaléziak sem működhettek tovább, az iskolát pedig államosították, amely évekig vegyipari szakközépiskolaként működött. A nyergesújfalui Gimnázium 2001-ben került vissza újra a Szalézi rendhez, és kezdődhetett újra a szalézi munka. 2016-ban az iskola felvette az első magyar szalézi Zafféry Károly nevét.
Az oratórium szorosan együttműködik a Zafféry Károly Szalézi Középiskolával, hiszen a különféle oratóriumi programokat, foglalkozásokat (kézműves, süteménykészítés, sport, játék, imádság stb.) az iskolában tartjuk képzett animátorok segítségével. Az oratóriumban megvalósul a szalézi pedagógia alapja a megelőző módszer is, hiszen a fiatalokat közösségbe hívjuk, ahol barátokra lelhetnek, a szabadidejüket hasznosan tölthetik el, és mindeközben igyekszünk a keresztény értékeket is átadni. Az oratórium egy mindenkit befogadó nevelői környezet, ahol a fiatal otthonra találhat.

AMIT KÍNÁLUNK

  • JÁTÉK ÉS SPORT – mert a játék megtanít elfogadni és betartani a szabályokat
  • KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS – hogy mindenki kifejezhesse a saját kreativitását és fantáziáját
  • IMÁDSÁG – hogy növekedjünk Isten szeretetében
  • ELMÉLKEDÉS – hogy fejlődhessünk emberi és keresztény értékekben
  • SÉTÁK ÉS KIRÁNDULÁSOK – hogy a természetesben együtt találjuk meg a teremtés szépségét
  • VERSENYEK, TÁNC, MŰHELYEK, STRAND, AKADÁLYVERSENY és még sok-sok újdonság!

A NYÁRI ORATÓRIUM a hétvégi oratóriumok nyári, nevelő tevékenysége, elsősorban alsós és felsős gyermekek számára.

 

"Helyezzük magunkat Isten kezébe. Imádkozzunk és minden sikerül."Don Bosco