Kazincbarcikai ministránsok az egyházmegyei találkozón

Kit küldjek el? Ki megy el nekünk? (Iz 6,8) – Ezzel a mottóval rendezték meg idén 11. alkalommal Egerben az egyházmegyei ministráns találkozót október 6-án, szombaton.

A Kazincbarcikai ministránsok már többedik alkalommal vettek részt az eseményen. Ez alkalommal 4 gyerek +1 kísérő képviselte városunkat. Az egész nap az idei téma alapján épült fel, így a színvonalas programok által betekintést nyertünk a szentek életébe, a hivatásunk fontosságába és a misszió témakörébe is. Programunk egy közös szentmisével kezdődött, amit Veres András püspök atya tartott. Ezután készült el az elmaradhatatlan csoportkép, majd megebédeltünk. Ebéd után csoportokban foglalkozásokon vettünk részt, majd egy flashmobot csináltunk a bazilika előtti téren. Végül egy „kérdezz-felelek” beszélgetés volt Veres András győri megyéspüspökkel, akinek fel lehetett tenni különféle kérdéseket. A záró imádság után elérkezett a hazautazás ideje.

Jól érezte mindenki magát, reméljük, hogy jövőre is hasonlóképpen részt vehetünk a találkozón, esetleg még többen innen, Barcikáról!

Palkó Áron és Tóth Péter SDB