Szalim

Szalézi Ifjúsági Mozgalom

A Szalézi Ifjúsági Mozgalom az a „lelkiségi közeg” ahol találkozik minden olyan csoport, egyesület, fiatal szerveződés akik magukénak érzik a Szalézi Lelkiséget, és annak nevelői misszióját. A SZALIM a szalézi világban gyűjtőfogalma minden ifjúságpasztorációs kezdeményezésnek amely a rendházak, intézmények területén zajlik.
Szalézi - Mert Szalézi Szent Ferenc szeretetteljes és jámbor lelkisége, lelkülete mintájára, Don Bosco és Mária Mazzarello életpéldájából gyökerezik. A Szaléziak, a nővérek és a szalézi család minden tagja segítik a fiatalokat a mindennapi fejlődésben, melléjük állnak és együtt haladnak a szentség felé vezető úton.
Ifjúsági - Nem elsősorban, mert gyerekek és fiatalok alkotják, hanem sokkal inkább korszerű, rugalmas, kreatív és fiatalos animációs tevékenysége miatt, amelyek jellemzik.
„Szeressétek, amit a fiatalok szeretnek, hogy ők is szeressék, amit ti szerettek!” /Don Bosco/
Mozgalom - Mert összetartja és átöleli azokat az személyeket, csoportokat, egyesületeket, akik szeretik és követni igyekeznek Don Boscót, a Szalézi Lelkiség fiatalos szellemében.
Mi a közösségünk fő tevékenysége az ifjúságpasztoráció területén?
Központi programokat is szervez, mint pl: Őszi, Tavaszi Animátorképző, Adventi és Nagyböjti lelkinapok serdülő (13-16) és ifjúsági (17+) korosztály számára. Nyáron a nyári oratóriumokat és a Szalézi PartFesztivált szervezzük. A Szalim koordinációs szerepet tölt be a Szaléziak és a Nővérek helyi tevékenységei között.
Miben segítenénk szívesen a plébániáknak?
Országszerte szívesen elmegyünk bárhova ahova hívnak minket. Különösen szívesen ahol szegény, hátrányos helyzetű fiatalság található. Játéknapot, előadást, lelkinapot, amire igény van. Szívesen dolgozunk együtt másokkal, különösen fontos számunkra a helyi fiatalsággal való jó kapcsolat kiépítése és egymás kölcsönös gazdagítása. Örömünk, hogy az elmúlt években több ilyen kapcsolat is épült mind kisebb projectek, mint a Szalézi PartFesztivál kapcsán.